Queen' here
Put ur words here, DON'T REMOVE THE CREDITS.
Tapsvihar:
Template by : Rachel. Maters from : BabeXElaine / Bii / CC.
Nem kellett neki se pénz, se szerelem. Nem akart mást, csak halott akart lenni. 
Chapter 01.
A nővérek az összes ruhám
bepakolták. Csak ezt kérdeztem:
-Most hova kerülök? Hova megyek?
De ők csak hallgattak, hallgattak, mint a sír. Néztem, ahogy pakolnak.
Gondolkoztam, milyen életem lesz. 12 évesen végre, végre elmehetek
innen. De milyen lesz az életem?
Egy kocsi motorja hallatszott a nyitott ablakból. Felálltam és kinéztem.
Egy nagy és drága kocsiból szállt ki a nő. 28-30 év körüli lehetett.
Ránézésre egy kedves, jószívű nő, de nem hamarkodom el ezt. A nővérek
elkisértek az új családomhoz.
-Ők az új családod!
Nem feleltem rá semmit.
-Gyere kislány ülj be a kocsiba. -mondta a nő. Jó helyre kerülök,
gondoltam. Elköszöntem a nővérektől, és elindult a kocsi. A nő egy száll
cigarettát húzott ki a rejtett táskájából.
-Ne most és ne itt. -szólt rá a férfi. Az új anyukám letette, és rám
nézett:
-Miatta?
-Ezt még megbeszéljük.
Ültem és nem tudtam miről van szó. Életembe nem láttam még dohányt, ez
nem volt megengedett senkinek se az otthonba.
Egy nagy házhoz érkeztünk. Fa volt és eléggé félelmetes. Bekisértek a
házba. Egy nagy folyosón végighaladva, le a lépcsőn egyenesen, majd
balra fordulva volt egy kis hely. Az volt az én szobám. Egy ágy, és egy
szekrény volt benne.
-Itt pakolj ki. Majd szólunk mikor jöhetsz ki.
-Re-endbe. -nyögdelve mondtam. Nagyon megrémültem. Nem is olyan kedves?
Leültem az ágyra és szépen, lassan pakoltam ki. Mindent a helyére szépen
raktam el. A babám az ágyon a ruháim, a szekrénybe, a táskám az ágyam
végén. Rendezett szoba volt.
Leordibált, a nő:
-Gyere ki!
Kinyitottam az ajtót és kisétáltam. Végig fel a lépcsőn át a folyosón.
-Itt ez a seprű, takarítsd ki a szobád! -mormogta el.
Gondoltam, hogy ez lesz. Rabszolgaság. Elvettem a seprűt és
felsepregettem. Kijöttem a szobából, miután kész voltam.
-Ki mondta, hogy ki jöhet?-ordította le a fejemet.
-Elnézést, én nem tudtam..
-Menjél vissza azonnal a szobádba!
Rohantam. Nagyon megijedtem. Sírtam, nem tudtam ez ilyen lesz. Azt
hittem más lesz, jobb is..de semmi nem változott. Az ágyra ültem és a
babámmal játszottam, ő a legjobb barátom, egy baba.Meghallgat, a bánatos
vagyok, megérti a gondjaimat. Egy játék. Egy játék az, amit jobban
szeretek akárkinél. A kemény matracon gubbaszkodva elaludtam. Álmomban
egy szép helyen jártam, virágoskert és park övezett egy kastélyt. Itt
éltem én, és a két nővérem. Akik már szinte azt sem tudják, hogy
létezem. Az idők alatt elfelejtettek. Őket elvitték, engem itt hagytak.
Ez a sors várt rám ősidőktől fogva, hogy valakinek kelljek majd egyszer,
ami most jött el. És hiába vártam egy évtizedet - nem ezt érdemlem, nem
ezt, hogy így bánjanak velem.
- Mit lazsálsz?! - nyitott be a szobámba mostohám. - Te aludtál? Ki
engedte meg, hogy itt pihengess? Egy-kettő, teríts meg vacsorához, utána
pucold meg az ablakokat - viharzott el, maga után becsapva az ajtót.
Úgy cselekedtem, ahogy parancsolta. Megterítettem, majd lepucoltam az
ablakokat. Miután az étel kellőképpen kihűlt, hogy ne legyen tűzforró,
új szüleim szobája felé vettem az irányt. Kopogásra emeltem kezem, hogy
hívjak őket enni, de ehelyett leeresztettem magam mellé azokat. Hangos
kiabálásokra lettem figyelmes.
- Ne bánj úgy vele, mint egy cseléddel! - ordított a nőre a férfi.
- Nem nekem kellett ez a valami, hanem neked! - vágott vissza anyám.
Akit soha nem fogok annak hívni.
- Idefigyelj. Ez egy gyerek. Nem ártott neked. Ha még egyszer meglátom
vagy hallom, hogy ilyen ocsmány módon viselkedsz vele mehetsz amerre
látsz!
- Robert, ezt most te sem gondoltad komolyan... - vette lágyabbra
hangját az előbb említett férfi kedvese.
- Felicity, ezt már megbeszéltük nem egyszer - azzal lépteket hallottam.
Az ajtó nyílni kezdett, én pedig villám gyorsasággal rohantam le a
lépcsőn, majd mikor kellőképpen lent voltam, visszafordultam és lassan
visszalépdeltem az emeletre.
- Nahát, Rebecca! Nem vagy éhes?
- Ezért jöttem, uram. Megterítettem az asztalt, készen áll a vacsorához.
- Figyelj kincsem - guggolt le mellém. - Akármit mond neked Felicity, ne
foglalkozz vele. Tudom, hogy gonosz, de ne vedd figyelembe. Csak kell
neki egy kis idő, hogy megszokja, hogy már itt vagy velünk.
Chapter 00.
Egy lány aki, gyenge és nincsen családja. Nyomorult az élete. Egy szigorú, családhoz kerül, akik szolgának nevelik. Mire lesz mersze az iskolában beszélgetni, barátkozni, egy új barátot szerez aki rossz hatással van rá. Kiderül a lány 16 éves korában, hogy a nevelőapa, az igazi apja. A lány mindenkiét elveszti és hajléktalan lesz. 17. szülinapján öngyilkos lesz. A rendőrség nyomozást kezd. A lányt eltemették, a gondviselők továbbra is boldogan éltek. A sorát előre megírták. Vajon máshogy alakulnak majd a dolgok?
Chapter 01.
A nővérek az összes ruhám
bepakolták. Csak ezt kérdeztem:
-Most hova kerülök? Hova megyek?
De ők csak hallgattak, hallgattak, mint a sír. Néztem, ahogy pakolnak.
Gondolkoztam, milyen életem lesz. 12 évesen végre, végre elmehetek
innen. De milyen lesz az életem?
Egy kocsi motorja hallatszott a nyitott ablakból. Felálltam és kinéztem.
Egy nagy és drága kocsiból szállt ki a nő. 28-30 év körüli lehetett.
Ránézésre egy kedves, jószívű nő, de nem hamarkodom el ezt. A nővérek
elkisértek az új családomhoz.
-Ők az új családod!
Nem feleltem rá semmit.
-Gyere kislány ülj be a kocsiba. -mondta a nő. Jó helyre kerülök,
gondoltam. Elköszöntem a nővérektől, és elindult a kocsi. A nő egy száll
cigarettát húzott ki a rejtett táskájából.
-Ne most és ne itt. -szólt rá a férfi. Az új anyukám letette, és rám
nézett:
-Miatta?
-Ezt még megbeszéljük.
Ültem és nem tudtam miről van szó. Életembe nem láttam még dohányt, ez
nem volt megengedett senkinek se az otthonba.
Egy nagy házhoz érkeztünk. Fa volt és eléggé félelmetes. Bekisértek a
házba. Egy nagy folyosón végighaladva, le a lépcsőn egyenesen, majd
balra fordulva volt egy kis hely. Az volt az én szobám. Egy ágy, és egy
szekrény volt benne.
-Itt pakolj ki. Majd szólunk mikor jöhetsz ki.
-Re-endbe. -nyögdelve mondtam. Nagyon megrémültem. Nem is olyan kedves?
Leültem az ágyra és szépen, lassan pakoltam ki. Mindent a helyére szépen
raktam el. A babám az ágyon a ruháim, a szekrénybe, a táskám az ágyam
végén. Rendezett szoba volt.
Leordibált, a nő:
-Gyere ki!
Kinyitottam az ajtót és kisétáltam. Végig fel a lépcsőn át a folyosón.
-Itt ez a seprű, takarítsd ki a szobád! -mormogta el.
Gondoltam, hogy ez lesz. Rabszolgaság. Elvettem a seprűt és
felsepregettem. Kijöttem a szobából, miután kész voltam.
-Ki mondta, hogy ki jöhet?-ordította le a fejemet.
-Elnézést, én nem tudtam..
-Menjél vissza azonnal a szobádba!
Rohantam. Nagyon megijedtem. Sírtam, nem tudtam ez ilyen lesz. Azt
hittem más lesz, jobb is..de semmi nem változott. Az ágyra ültem és a
babámmal játszottam, ő a legjobb barátom, egy baba.Meghallgat, a bánatos
vagyok, megérti a gondjaimat. Egy játék. Egy játék az, amit jobban
szeretek akárkinél. A kemény matracon gubbaszkodva elaludtam. Álmomban
egy szép helyen jártam, virágoskert és park övezett egy kastélyt. Itt
éltem én, és a két nővérem. Akik már szinte azt sem tudják, hogy
létezem. Az idők alatt elfelejtettek. Őket elvitték, engem itt hagytak.
Ez a sors várt rám ősidőktől fogva, hogy valakinek kelljek majd egyszer,
ami most jött el. És hiába vártam egy évtizedet - nem ezt érdemlem, nem
ezt, hogy így bánjanak velem.
- Mit lazsálsz?! - nyitott be a szobámba mostohám. - Te aludtál? Ki
engedte meg, hogy itt pihengess? Egy-kettő, teríts meg vacsorához, utána
pucold meg az ablakokat - viharzott el, maga után becsapva az ajtót.
Úgy cselekedtem, ahogy parancsolta. Megterítettem, majd lepucoltam az
ablakokat. Miután az étel kellőképpen kihűlt, hogy ne legyen tűzforró,
új szüleim szobája felé vettem az irányt. Kopogásra emeltem kezem, hogy
hívjak őket enni, de ehelyett leeresztettem magam mellé azokat. Hangos
kiabálásokra lettem figyelmes.
- Ne bánj úgy vele, mint egy cseléddel! - ordított a nőre a férfi.
- Nem nekem kellett ez a valami, hanem neked! - vágott vissza anyám.
Akit soha nem fogok annak hívni.
- Idefigyelj. Ez egy gyerek. Nem ártott neked. Ha még egyszer meglátom
vagy hallom, hogy ilyen ocsmány módon viselkedsz vele mehetsz amerre
látsz!
- Robert, ezt most te sem gondoltad komolyan... - vette lágyabbra
hangját az előbb említett férfi kedvese.
- Felicity, ezt már megbeszéltük nem egyszer - azzal lépteket hallottam.
Az ajtó nyílni kezdett, én pedig villám gyorsasággal rohantam le a
lépcsőn, majd mikor kellőképpen lent voltam, visszafordultam és lassan
visszalépdeltem az emeletre.
- Nahát, Rebecca! Nem vagy éhes?
- Ezért jöttem, uram. Megterítettem az asztalt, készen áll a vacsorához.
- Figyelj kincsem - guggolt le mellém. - Akármit mond neked Felicity, ne
foglalkozz vele. Tudom, hogy gonosz, de ne vedd figyelembe. Csak kell
neki egy kis idő, hogy megszokja, hogy már itt vagy velünk.
Chapter 00.
Egy lány aki, gyenge és nincsen családja. Nyomorult az élete. Egy szigorú, családhoz kerül, akik szolgának nevelik. Mire lesz mersze az iskolában beszélgetni, barátkozni, egy új barátot szerez aki rossz hatással van rá. Kiderül a lány 16 éves korában, hogy a nevelőapa, az igazi apja. A lány mindenkiét elveszti és hajléktalan lesz. 17. szülinapján öngyilkos lesz. A rendőrség nyomozást kezd. A lányt eltemették, a gondviselők továbbra is boldogan éltek. A sorát előre megírták. Vajon máshogy alakulnak majd a dolgok?
